Tojásfestés természetesen – teával

Gyerekkorom óta hagymahéjjal festjük a tojásokat. Előtte a kertben keresünk szép leveleket (most is jó közös móka a gyerekekkel) majd a tojásra tapasztva a leveleket, harisnyát húzunk rá, és a hagymahéjjal együtt megfőzzük. Gyönyörű vörösesbarna színe lesz így a tojásnak, és szeretem, hogy természetes és környezettudatos is a módszer.

Az utóbbi években pedig, mivel folyton hajt a kíváncsiság, teákkal kísérletezem. Tudom, lehet zöldséggel vagy gyümölccsel is színezni, de őszintén, ki pazarolná el mondjuk az áfonyát festésre? Azt inkább megesszük!

De ha sok teád van otthon, kísérletezz bátran. Mindig kérdezitek, hogy mit csináljatok a rég elfeledett, szekrény mélyén talált régi teákkal, vagy amit ajándékba kaptatok, de annyira nem ízlik, hogy mindet megigyátok. Na, ezek a régi teák pont jók lesznek tojásfestésre.

 

Az alapmódszer:

  • egy lábasba teszem a tojásokat, felöntöm hideg vízzel, adok hozzá 2 evőkanál ecetet, és 12 perc alatt keményre főzöm
  • közben készítek egy erős teát 2 púpozott evőkanál szálas teából és egy liter vízből, ezt is hagyom állni kb 15-20 percig
  • utána a megfőtt tojásokat óvatosan átdörzsölöm víz alatt, mert az ecet hatására világosabb színük lesz, így jobban befogja majd a festőlé
  • ha már kissé lehűlt a teám, átszűröm egy befőttesüvegbe, belehelyezem a tojásokat (én hármat szoktam egy üvegbe tenni, hogy ne érjenek egymáshoz) és egy egész éjszakára benne hagyom
  • másnap kiveszem a tojásokat a festőléből, konyhai papírtörlőn hagyom megszáradni, majd kevés zsiradékkal vagy olajjal vékony rétegben átkenem, hogy szép fényesek legyenek.

 

A természetes módon festett tojásoknak ugyan nem lesz olyan élénk, intenzív színe, mintha festéket használtál volna, de cserébe tudod, hogy ehető és egészséges marad a tojás.

Idén Keemun fekete teát használtam, és nagyon szép, egyenletes világosbarna színük lett a tojásoknak.

   

 

Ha többféle színt szeretnél:

Lila színt elérhetsz: hibiszkusz teával.

Világosbarna színt elérhetsz: erősre főzött fekete teával (egy kevés szójaszószt is tehetsz a vízbe, ettől sötétebb lesz a tojás színe).

Sárga színt erősre főzött kamilla teával vagy zöld teával érhetsz el.

Halványzöld lesz a tojás: csalánteától. Ha teheted, friss csalánlevelet használj, az intenzívebb színt ad, mint a szárított. Kicsit drágább megoldás, de hatékony, ha matcha teaport teszel a főzővízbe.

Rózsaszín színt kapsz: erősre főzött Piros kedvenc gyümölcsteával.

 

Vidám tojásfestést, kellemes húsvétot kívánok!

 

Oszd meg facebookon a cikket