Teázás gyerekkel

Talán még nem is gondoltál a teázásra úgy, mint közös program a gyerekekkel. Pedig nagyon jó móka! A gyerekek különösen nyitottak a teázásra, ha érdekesen, szertartás-szerűen készítjük. Szeretik öntögetni a vizet, kíváncsian figyelik, ahogy kinyílnak a levelek, elszíneződik a víz. Akár egy kísérlet. És ha részt is vesznek benne, szívesen meg is kóstolják utána. Saját tapasztalatból mondom. Nagyobbik kisfiammal már 2 éves kora óra teázunk együtt, és mindketten imádjuk!

 

Így most a #maradjotthon jegyében hozok neked néhány tippet, hogyan varázsolhatod a teázást közös programmá a gyerekkel.

 

  1. Első néhány alkalommal válassz olyan teát, amit biztosan szeret: legyenek benne nagy gyümölcsdarabok, alma, eper, szeder, meggy, amit szeret. A csipkebogyó is édeskés, az is legyen benne.
  2. A legtöbb gyerek szívesebben fogyaszt piros teát, tehát érdemes ezzel indítani. A hibiszkusz virág az, ami gyönyörű pirosra színezi a vizet. Később majd jöhetnek a „sárga” színű teák is.
  3. Ne legyen forró, mert azt a gyerekek nem szeretik. Áztasd a tealeveleket langyos, éppen meleg vízben. Vagy, az is jó móka nálunk, hogy készítünk forró teát, és a gyerkőc beledobhat a csészéjébe egy jégkockát. Imádja, ahogy recseg, olvad, és nem mellesleg ihatóvá hűti a teáját.
  4. Ne áztasd túl. Hiába gyümölcsteáról van szó, és lehetne hosszabb ideig áztatni, ha gyerekeknek szánod, 2-3 percig áztasd csak, hogy ne legyen erős. Vagy fele- fele arányban öntsd fel az ő teáját hideg vízzel. Így nem csak gyengébb, de hidegebb is lesz a tea.
  5. Jegesteát jobban kedvelik a gyerekek, lassan jön is a szezonja, de arra ügyelj, hogy soha ne legyen jéghideg! A langyos/ meleg teába tehet egy jégkockát.
  6. Ha van rá lehetőségetek, teázzatok a szabadban, kertben, udvaron. Nagyon nagy élmény a kicsiknek! Lehet kis asztalt, piknikplédet kivinni, apró teáscsészéket, kulacsban vizet, és indulhat a kerti móka!

 

Teázzatok együtt, teázzatok sokat!

 

 

Oszd meg facebookon a cikket