A legjobb teák nátha ellen

Ilyenkor februárban úgy tűnhet, soha nem ér véget a tél, ráadásul még  mindig azt tapasztalom a környezetemben is, hogy nagyon sok a beteg, náthás, influenzás, köhögő felnőtt és gyermek egyaránt.

Nem hiába javaslom mindig, hogy ne csak betegség idején teázzunk, hanem megelőzésképpen RENDSZERESEN! A teának nagyon magas az antioxidáns tartalma, napi 2-3 csésze (1,5 dl/csésze) tea fogyasztásával annyi antioxidánst és vitamint viszünk a szervezetbe, mintha megennénk 6 almát! Így tehát egyszerűbb a napi rutinba a teázást bevezetni, ha az egészségünkért is szeretnénk tenni. Ez mindegy, hogy zöld tea, oolong, vagy fekete tea, esetleg egy jól megválasztott gyógytea -keverék, azt válasszuk, amit szeretünk, ne áztassuk túl, hogy ne legyen keserű, így rendszeresen kedvet kapjunk a fogyasztásához. Ezzel erősítjük az immunrendszerünket, elkerülhetjük a betegségeket.

 

 

 

Másik előnye a beltartalmi értékek mellett az, hogy a meleg tea segít felmelegedni és megtartani a test hőmérsékletét a hideg időben. A kínai orvoslás szerint télen a melegítő hatású “vörös” teát, amit mi itthon fekete teának nevezünk, érdemes fogyasztani. A fekete tea erősíti és melegíti a szervezetet, javítja az emésztést, csökkenti a keringési betegségek kockázatát, serkent és frissít, valamint védi a fogakat. Ez lehet natúr fekete tea, mint egy csésze Ceylon, de lehet ízesített, mint a klasszikus Earl Grey egy szelet citrommal, vagy egy fűszeres Chai.

Nézzük, mely teák a legjobban nátha megelőzésére, vagy ellen:

1.            Klasszikus citromos fekete tea: A citromban található C-vitamin segíthet a szervezetnek a vírusokkal szembeni küzdelemben. Assam teából a legfinomabb a citromos tea. Alapvetően ízesítés nélkül szoktam javasolni a teák fogyasztását, de nátha esetén nyugodtan tegyél bele néhány csepp frissen facsart citromlevet, hiszen minden csepp C-vitamin számít!

2.            Bodzatea: A bodzavirágnak gyulladáscsökkentő hatása van, és segíthet a légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésében.  Én nagyon szeretem zöld teához keverve fogyasztani, mert a bodzavirágnak önmagában nem sok íze van. Ilyen bodzás zöld teám kettő is van, egyik a Gunpowder kínai zöld teához keverve a Bodza , míg másik kedvencem az Évszak teák közül a bodzavirágos-lime-os Tavaszi frissesség tea. 

 

3.            Zöld tea: A zöld tea magas antioxidáns tartalmának köszönhetően segíthet az immunrendszer erősítésében és a betegségek megelőzésében ( pl. Sencha)

4.            Gyógynövény keverék: ha délután, este szeretsz teázni, akkor egy jól megválasztott gyógynövény-keveréket javaslok, ami koffeinmentes, így segíti az esti pihenést, éjszakai alvást. Ilyen teakeverékek a Szieszta , vagy a Relax .

 

Az ajánlott napi tea fogyasztás mennyisége több tényezőtől is függ, mint például az életkor, az egészségi állapot és a tea típusa. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb szakértő 2-3 csésze teát javasol naponta, hogy kihasználjuk a tea egészségügyi előnyeit.

Azonban fontos megjegyezni, hogy járványos időszakban még kiemeltebben fontos a bőséges folyadékfogyasztás, így a napi 2-3 csésze tea mellett javaslom a napi minimum 1,5 – 2 liter víz fogyasztását is.

 

 

A gyógyulást nagyban segíti a pihentető alvás. Erre az esetre is segítségül hívhatunk néhány gyógynövényt, ami lefekvés előtt segít ellazulni és elaludni. Ezek a teakeverékek oldják a stresszt, így nyugodtabb lesz az alvásunk is.

1.            Citromfű tea: A citromfű tea kellemes ízű, és segíthet az álmatlanság és a szorongás elleni küzdelemben.

2.            Rooibos: ami egy gyógynövény Dél-Afrikából, de teaként fogyasztjuk. Teljesen koffeinmentes, nagyon magas magnézium-tartalommal, ami segít ellazulni, nyugtat, ha az esti órákban választjuk ezt a teát.

 

A stimuláló, koffeint tartalmazó valódi teák, mint a fehér tea, zöld tea, oolong és fekete tea fogyasztását a késő délutáni, esti órákban már nem javaslom, maradjanak ezek a délelőtti, napközbeni teáink.

Azonban fontos megjegyezni, hogy mindenki egyedi, és más-más hatással lehet rá a tea fogyasztása, ezért egyénileg ki kell tapasztalni, kire mennyire hat a teák koffeintartalma.

További teákért látogass el a webáruházba: https://kameliakert.hu/termekkategoria/teak/

Ha pedig bármilyen kérdésed felmerül teákkal, teázással kapcsolatban, írj nekem bizalommal:

https://kameliakert.hu/kapcsolat/

Oszd meg facebookon a cikket